Fogpótlás
A fogvesztés következtében kialakult hiányok pótlása a fogászat egyik fontos területét képezi. Fogpótlás hiányában a rágóképesség zavart szenved, hangképzési és beszédzavarok jelentkeznek, az archarmónia megbomlik, aminek következtében az arckarakter jelentősen megváltozhat és ez akár súlyos pszichés problémát is jelenthet a páciensnek. A fogpótlásokat alapvetően kétféle csoportra oszthatjuk: a rögzített és a kivehető fogpótlásokra.
A rögzített fogpótlások a megfelelően lecsiszolt fogon cementtel rögzülnek, a páciens számára nem eltávolíthatók. Koronát készítünk abban az esetben, ha egy fog olyan mértékben károsodott, hogy konzervatív úton (tömés, inlay) az eredeti funkció és az esztétikum már nem állítható helyre. Híd készítése esetén a foghiány melletti fog(ak) szolgálnak támasztékul a fogpótlás számára. A legtöbb rögzített fogpótlás rendelkezik egy fémvázzal, amely készülhet nemesfém (arany) vagy nem nemesfém ötvözetből, valamint titánból. A fémvázra kerül rá a leplezés anyagául szolgáló porcelán, amely különböző színárnyalatokban kerül forgalomba, így harmonizál a szájban elhelyezkedő saját fogaK színével. Tisztán fémből készült borítókorona kizárólag a nem látható moláris régióba készülhet. A frontfogak területén cél a lehető kedvezőbb esztétikai hatás elérése, amelyre a fémmentes fogpótlások remek lehetőséget teremtenek. Felépítésüket tekintve lehetnek váz nélküli, tiszta porcelán (ún. jacket) koronák, valamint a napjainkban csúcstechnológiát képező ún. Procera koronák. A Procera koronák váza a leplező porcelán színével megegyező cirkónium-oxid vagy alumínium-oxid. A fog(ak) lecsiszolása után a fogorvos lenyomatot vesz, a labor beszkenneli és az információt Svédországba küldi. A kapott paraméterek alapján egy számítógép vezérelt precíziós készülék elkészíti a fogpótlás vázát, amelyre Magyarországon a fogtechnikus elkészíti a felépítményt. Az eljárás segítségével tökéletes esztétikai hatás és magas szintű precizitás érhető el.
Ha a fog károsodása olyan mértékű, hogy korona készítésére alkalmatlan, de a gyökéri része ép, akkor a fog hiányzó részét csappal kell pótolni. A csap fémből készül, kiegészíti a fogat és alkalmassá teszi korona viselésére. A teleszkóp-koronák a rögzítés hatékonyságának növelésére szolgálnak, a fogászatban leggyakrabban kivehető protézisek stabilitásának fokozására használjuk őket. Készítésének alapfeltétele, hogy a szájban még legyen megfelelő számú és állapotú fog. A teleszkóp-koronák két részből épülnek fel: a primér korona a meglevő lecsiszolt fogra készül és arra cementtel rögzül, míg a szekundér rész a kivehető fogsorban helyezkedik el és a primér résznek pontos negatív mása. A primér és a szekundér rész tulajdonképpen úgy illeszkedik egymásba, mint kulcs a zárba; a rögzítés hatékonyságát az egymással súrlódó koronafalak biztosítják.
Az ideiglenes fogpótlás olyan pótlás, amelyet a végleges fogpótlás elkészítéséig visel a páciens. Egyaránt készítheti a fogorvos vagy a fogtechnikus, anyaga műanyag. Fő funkciója a lecsiszolt fogak védelme.
Kivehető fogpótlásnak nevezzük azt a pótlást, amely a maradó fogakhoz és a nyálkahártya csont alapzatához oldható módon rögzül, így a páciens számára is könnyen eltávolítható. A kivehető lemezes fogpótlás a szájban még helyet foglaló fogak függvényében lehet részleges vagy teljes fogpótlás. Teljes kivehető lemezes fogpótlás fogatlan szájba készül. Rögzítettségét tekintve a felső állcsont anatómiai viszonyai, valamint a szájpadlás szívóhatása kedvező feltételeket teremt a fogsor helybentartására. Alsó fogsor esetén viszont a gyakran kedvezőtlen anatómiai viszonyok miatt stabil fogsor készítése nehézségekbe ütközhet. A teljes lemezes fogpótlás anyaga keményakrilát vagy rugalmas műanyag lehet. A viselési idő szempontjából megkülönböztetünk végleges és ideiglenes fogsort. Ideiglenes fogsor alatt a végleges fogpótlás elkészültéig viselt fogsort nevezzük, amelynek számos előnye ismert: gyorsítja a sebgyógyulást, lerövídíti a megszokási időt, esztétikailag kedvező.
Részleges lemezes fogpótlás esetén a szájban még található fog, amely(ek) nagymértékben megnövelik a fogpótlás stabilitását. A pótlások anyaga fém és műanyag kombinációja, ezért a mindennapi gyakorlatban fémlemezes fogpótlásoknak nevezi őket a szakirodalom. Előnyük, hogy a pótlás vékony, az alaplemez mérete csökkenthető, ezért a megszokási idő jelentősen lerövidül, kevésbé zavarja az ízérzékelést. A fogpótlás a maradó fogakhoz kapcsokkal vagy ún. finommechanikai rögzítőeszközök segítségével kapcsolódhat. Az utóbbi megoldás segítségével kedvező esztétikum és nagy fokú precizitás érhető el. A kivehető és rögzített fogpótlás együttesét kombinált fogpótlásnak nevezzük.
Fogpótlás - típusok
1. RÖGZÍTETT (FIX) FOGPÓTLÁSOK
- in-lay
- héj
- korona
- híd
Az orvos által előkészített fog(ak)ra a fogtechnikus elkészíti a megfelelő fogpótlás¬t, amit a fogorvos beragaszt a szájba.
2. KIVEHETŐ FOGPÓTLÁSOK
- részleges (immediát) műanyag fogsor
- részleges fémlemezes fogsor
- Saját (koronázott vagy híddal ellátott) fogakhoz rugalmas vagy merev kapcsokkal rögzülő, de kivehető fogpótlás.
- teljes műanyag fogsor
- teljes fémlemezes fogsor
Teljes fogatlan állcsont esetén a száj anatómiai lehetőségeit kihasználva rögzülő, de kivehető fogpótlás.
Ideiglenes fogsornak a végleges fogpótlás elkészültéig viselt fogsort nevezzük, amelynek számos előnye ismert: gyorsítja a sebgyógyulást, lerövídíti a megszokási időt, esztétikus.
Részleges lemezes fogpótlás esetén a szájban még található fog, ami nagymértékben megnöveli a fogpótlás stabilitását. A fogpótlás¬ok anyaga fém és műanyag kombinációja, ezért fémlemezes fogpótlás¬oknak nevezi őket a szakirodalom. Előnyük, hogy a fogpótlás vékony, az alaplemez mérete csükkenthető, ezért a megszokási idő jelentősen lerövidül, ezen kívül kevésbé zavarja az ízérzékelést.
Teljes kivehető lemezes fogpótlás fogatlan szájba készül. Rögzítettségét tekintve a felső állcsont anatómiai viszonyai, valamint a szájpadlás szívóhatása kedvező feltételeket teremt a fogsor helybentartására. Alsó fogsor esetén viszont a sokszor kedvezőtlen anatómiai viszonyok miatt stabil fogsor készítése nehézségekbe ütközhet. A teljes lemezes fogpótlás anyaga keményakrilát vagy rugalmas műanyag lehet.
3. KOMBINÁLT FOGPÓTLÁS¬OK
A kivehető és rögzített fogpótlások együttesét kombinált fogpótlásnak nevezzük. A kivehető rész nem látható, speciális rögzítési technikával van ellátva.
4. IMPLANTÁCIÓS (MŰGYÖKÉR-BEÜLTETÉSES) FOGPÓTLÁSOK
Elvesztett fogaink ma már implantáció által is pótolhatók, biztosítva ezzel a fogpótlások megfelelő rögzítését, komfortérzetünk, életminőségünk javítását. Készülhetnek szóló koronák, rögzített hidak, és pillérként alkalmazva kivehető fogpótlások elhorgonyzására, rögzítésére.
5. SZÁMÍTÓGÉPES TECHNIKÁVAL ÉS TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLŐ FOGPÓTLÁS¬OK
A fogorvos által előkészített fogakra számítógéppel tervezett és megvalósított fogpótlás¬i megoldások.
in-lay, on-lay: az előkészített területet számítógép segítségével beszkenneljük és a párhuzamba kapcsolt frézgép elkészíti a fogpótlást, amit az orvos rögzít a szájba (pl. Cerec).
korona- és hídvázak: pl. a Procera koronák váza a leplező porcelán színével megegyező cirkónium-oxid vagy aluminium-oxid. A fog(ak) lecsiszolása után a fogorvos lenyomatot vesz, amit a labor beszkennel és az így nyert információt Svédországba küldi. A kapott paraméterek alapján egy számítógép-vezérelt precíziós készülék elkészíti a fogpótlás vázát, amire Magyarországon a fogtechnikus elkészíti a porcelán leplezést. Az eljárás segítségével tökéletes esztétikai hatás és magas szintű precizitás érhető el.
implantológiai fúrósablonok készítése párhuzamban a hídvázak megvalósításával
Fogpótlás - anyagok
1. FÉMEK (FÉMÖTVÖZETEK)
Leggyakrabban használt nemesfém-ötvözetek:
- aranyötvözetek (magas aranytartalommal)
- arany (nagyon nagy tisztaságú: 99,7%)
- arany-platina
- ezüst-palladium
Leggyakrabban használt nem nemesfém-ötvözetek:
- kobalt-króm
- nikkel-króm
Fenti fémek főleg koronák, hidak, fogsorok vázát alkotják.
- titán (fémallergiás esetekben is használható)
- ötvözetlen titán speciális felületkezeléssel: implantátum¬ok alapanyagául szolgál
2. PORCELÁN (KERÁMIA)
- különböző fémek leplezésére (fémkerámia), nagyobb fesztávolságú hidaknál is alkalmazható
- teljes kerámiából készült fémmentes fogpótlás¬ok, például: szólókoronák (jacket), héj, in-lay
- CAD/CAM-technológia alkalmazása: cirkónium-oxid, alumínium-oxid vázra kerámialeplezés (fémmentes fogpótlás), szóló koronától komplett hídrendszerekig
- porcelánból készült fogak beépítési lehetősége (pl. kivehető fogpótlás¬oknál is)
3. MŰANYAGOK ÉS KOMPOZITOK
- fogsorok alapjául szolgáló műanyagok
- koronák, hidak, in-lay-ek alapjául illetve leplezésére






